Ezért arra gondoltak, hogy megoldják a dolgot politikai pártok nélkül. A Civil Összefogás Szövetség – magához gyűjtötte a működő egyesületeket, alaptványokat, szakszervezeteket. Egyetlen egy alapcél volt: a működtetés, az ideológiai háttér ebben az esetben teljesen érdektelen volt. Természetesen szélsőségek pld neonáci csoportok nem lehettek tagjai ennek az egyesülésnek, mit ahogy azok sem, akik alapszabályukban rögzítették a folyamatos gyűlölködés programját.
A Civil Összefogás Egyesület, miután 100 ezer tagszervezete volt, könnyedén állított jelölteket. Természetesen kétharmados győzelmük lett, így bátran nekiláttak az új alkotmány felállításhoz, amit valódi egyeztetés előzött meg.
A programjukat az alábbiak szerint határozták meg.
Cél: A magyarországi szegénység felszámolása, a magyar vállalkozói kör segítése, az energiahatékonyság növelése, az oktatás – egészségügy rendbetétele, új társadalmi szerződés megkötése adózásról – adózási morál javítása, a gyűlölködés felszámolása, a korrupció visszaszorítása
A megoldási program az alábbi volt:
Valódi szakértőkkel egyeztettek a szakterületekről, az egyes szakterületeket valódi szakmai vezetők vezették, aki sok-sok vita árán jutottak el konszenzusos megoldásokra melyek a rövid távú érdekek mellett a hosszú távú hatásokat is figyelembe vették.
Az emberek elkezdtek gondolkodni, hogy valóban mi lehet a legjobb megoldás egy adott problémára, figyelembe véve minden esetben az együttműködés lehetőségét.
Rengeteg rossz ötlet és jó ötlet volt, de mindegyik arra épített, hogy a problémákat helyi szinten, decentralizáltan lehet jól megoldani.
Az ország fejlődésnek indult, kiemelt turista célponttá vált, mert a helyi közösségek olyan erőt tudtak felmutatni, ami példaértékű volt, s ezzel Magyarország elérte, hogy valóban új közgazdaságtan jöjjön létre, ahol végre nem a pénz, hanem az emberek játszották a főszerepet.
A szabadalmak, feltalálások soha nem látott virágzásnak indultak, a természettudományos oktatás színhelye az országos szinten 2000 interaktív laboratóriumban működött, melyeket a helyi közösségek hoztak létre.
A magyarok alkotó nemzetté váltak, a tévénézési idő lecsökkent egy órára, a fiatalok sem az interneten múlatták csak az időt, megtanultak az iskolában például kertet művelni is.
Aki a libelárbolsevista, fidesznáci stb kifejezéseseket használta másik embertársára 1 év börtönt kapott. A gyűlölködésnek vége lett, az emberek mosolyogtak az utcákon.
A boldogságmutató az egekbe szökött.
Legyen így.)
Nem kell a szép új világ..